Azúr Apartman
Azúr Apartman
Menü/Menu
 
Menetrend/Timetable
 
Időjárás/Weather
 
Látogatók/Visitors
Indulás: 2007-03-11
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szilvásvárad

1850 lakosú község a Bükk északnyugati lábánál, Egertől 25 km-re északra a 25-ös úton. A Nyugati-Bükk leglátogatottabb üdülőközsége.

Református templomát Hild József tervei alapján építették 1841-ben, klasszicista stílusban. A volt Pallavicini-kastélyt Ybl Miklós tervezte 1860-ban. Az Orbán-ház a Bükki Nemzeti Park fogadóháza. A Szalajka-patak völgyén felfelé haladva megtekinthetjük a tavakat, a pisztrángkeltető- és nevelő telepet, az Erdei Múzeumot, a Fátyol-vízesést, az Istállóskői-barlangot, az ősember lakóhelyét. Az erdőben nosztalgia kisvonat közlekedik. A lipicai lovak tenyésztésének központja, a községben lovarda, tenyészistálló, lótenyésztés-történeti kiállítás tekinthető meg.

Minden évben augusztus végén rendezik az országos fogathajtó bajnokságot.

A szilvásváradi Szalajka-völgy - Lillafüred mellett - a Bükk idegenforgalmi szempontból leglátogatottabb része.

A Szalajka-patak mentén vezető sétaút (turistaút) állomásai a Bükk természeti és kulturális értékeire hívja fel a figyelmet.
A táblák a Bükki Nemzeti Park alapításáról és rendeltetéséről, a karsztvíz-források által táplált vízfolyásokról, a völgy élővilágáról, a Szikla-forrásról, a Fátyol-vízesés mésztufa-gátjainak képződéséről, a befoglalt Szalajka-forrás vízhozamáról és az Istállós-kői-barlang régészeti leleteiről adnak tájékoztatást.

Továbbá megismerkedhetünk a Szilvásváradi Állami Erdei Vasút történetével, megtekinthetjük az Erdészeti Múzeumot (a hajdani bányagrófsági, majd erdőmérnöki iroda épületében) és az 1974-ben megnyitott Szabadtéri Erdei Múzeumot a Horotna-völgy torkolatánál.

A Szalajka-völgy

Észak-Magyarország egyik legismertebb turisztikai nevezetessége a Szalajka-völgy. Az Egertől nem messze található völgyet a Bükki Nemzeti Park bejárataként is szokás említeni. A Szilvásváradra érkező völgy számos érdekes, az országban egyedülálló látnivalót kínál az ide látogatónak. A völgy nevét a rajta keresztül folyó patakról kapta. A megnevezés régebbi történelmi időszakból ered, egy régen kihalt mesterségre, az üveggyártás egyik alapanyagául szolgáló hamuzsír bányászatára és a hamuzsír latin megnevezésére utal.

 

A völgyet legkönnyebben az egyik ismert nevezetességének segítségével, vasúton járhatjuk be. A Szilvásváradi erdei vasút a nyári időszakban a szilvásváradi fatelep és a Fátyol-vízesés között szállít utasokat. A négy és fél kilométer hosszú szakasz a völgy valamennyi nevezetességét érinti. A vasút nyomvonalát 1908-ban kezdték építeni, akkor még teherszállítási céllal. Működött gőzmozdonnyal, néhány helyen lóvontatású szerelvényként is. 1953-tól indult el a személyszállítás ezen a szakaszon. Ma már szépen helyreállított mozdonyok (köztük a legrégebben szolgálatban álló gőzösök) segítségével juthatunk fel a völgy felsőbb szakaszára.

A vasút felső végállomása felett magasodik az Istállóskői barlang. A Bükki hegység legmagasabb csúcsának oldalába ékelődő barlang az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja. A barlang régészeti feltárása a XX. század elején kezdődött. Számos értékes lelet, emberi csontváz és a korszakban élő állatok csontjai kerültek ekkor napvilágra. A barlang különböző részeiben harminc, harminchatezer éves leleteket találtak. A fellelt leletek nagy része a szilvásváradi Orbán-házban tekinthető meg.

A barlangot elhagyva lefelé haladva a völgyben hamarosan elérjük a Fátyol-vízesést. A völgy talán legismertebb látnivalója nagyjából tizenhét méter hosszú és tizennyolc lépcsőn keresztül zúdul le. Utóbbi megállapítás gyenge vízhozam esetén nem érvényes, ilyenkor bizony csalódás érheti a turistát látva a sziklák között csordogáló patakot. Amikor, viszont vízben gazdag időszakban lezúdul, felejthetetlen látványt nyújt. Nevét is a víz körül látható fátyolszerű vízpermetről kaphatta.

 

A vízesésétől tovább haladva a jó minőségű 4,2 kilométer hosszú sétaúton juthatunk el az Erdei Múzeumig. A Múzeumban látható eszközök tárgyak segítéségével a régi erdészeti munkát, az erdőn való életet ismerhetjük meg. A tárgyi emlékek mellett bemutatják a környékre jellemző állatvilágot, köztük a már ritka vagy éppen kihalt állatfajokat is. Az erdészeti tevékenység mellett a korabeli vadászok életét is szemléleti néhány kiállított jelenet.

A Szalajka-völgyben hosszú idők óta őshonos halfajta a pisztráng. Ezt a hazánkban meglehetősen ritka lehetőséget használja ki a szilvásváradi pisztráng tenyészet, ahol közel száz éve foglalkoznak pisztrángtenyésztéssel. A rendkívül jó életkörülményeknek köszönhetően a helyben tenyésztett pisztráng kiváló ízű, ezért igen keresett árú. A nem mindennapi ízekkel már rögtön a tenyészet kapujában találkozhatunk, ahol a helyi halakból készített füstölt, sütött finomságokból fogyaszthatunk. A finom csemegék mellett megismerkedhetünk a pisztráng tenyésztés és nevelés körülményeivel, megtekinthetjük a különböző nevelő medencéket.

A kellemes Szalajka-völgyi séta végén Szilvásvárad, vagy akár Eger felé is indulhatunk. A völgyben ne mulasszuk el a Kárpátok Őrének szobrát megtekinteni. A szobor eredetileg 1918-ig Kolozsvárott őrizte az országot, de ekkor sajnos a bevonuló román csapatok tönkretették. 2002-ben került mostani helyére, hogy kicsit távolabbról, de továbbra is védelmezze a Kárpátokat.

 

Istállós-kői barlang

Aaz istállós-kői ősember-barlang hazánk legjelentősebb régészeti lelőhelye.


1906-ban Kadics Ottokár kapott megbízást a Földtani Intézettől a barlang feltárására.
Ásatása már a kezdeti szakaszban sikereket hozott.
Egymás után tömegesen kerültek felszínre az ősember kőeszközei.
Ekkor több régész és kutató is bekapcsolódott a kutatásba.
Munkájuk során több barlangot is feltártak a Bükkben.
Mégis mind közül a legnagyobb népszerűségnek a hegység legmagasabb köve, az Istállós-kő nyugati oldala alatt található barlang örvend a túrázók között.
A csúcs elnevezése, a kőistálló arra utal, hogy a helyiek a barlangot állatok istállójaként használták.
A csúcs 535 méter magasan található a tenger szintje felett.
Az alatta lévő barlang 46 méter hosszú előcsarnokában 1912 óta folynak ásatások.
A sok éves munka során számos jégkorban itt élt állat csontmaradványaira bukkantak.
Ilyenek a barlangi és barnamedve, a barlangi oroszlán és barlangi hiéna, az ősbivaly, a tarándszarvas és a mamut csontjai.
A kutatások bebizonyították, hogy a jól védhető és lakóhelynek is kiváló barlang több ezer éven át adott otthont az őskori embernek.
A barlang legjelentősebb lelete az agyagrétegek között feltárt tűzhely. Az aurignaci kultúra eszközeit az Istállós-kői barlang embere, az aurignaci ember készítette.
A 36.000 évig itt élt ember életmódjáról a feltárt leletek szegénysége miatt nem sokat tudunk.
A hatalmas tűzhely mellett talált megpörkölt csontokból következtethetünk életmódjukra. A barlangban élő népcsoport vadászó életmódot folytatott. Az elejtett állatokat a szorosan összefonódó csoport a tűz körül közösen fogyasztotta el. Ennek bizonyítéka a hatalmas tűzhely, melyhez a barlang összes lakója odaülhetett.
Vadászeszközeiket maguk készítették, mely nem csak a vadászathoz, de az elejtett állatok bőrének lenyúzásához is használtak.

 

Fátyol-vízesés

A karsztforrásokból eredő patakok vizéből lerakódott mésztufa érdekes lépcsőszerű képződményt hozott létre, melyen a fátyolosan lezúduló tiszta víz, csodálatos látványt nyújt.

E vízesés hazánk egyik legkiemelkedőbb szépségű természeti ajándéka.
Itt sorakoznak Magyarország legszabályosabb forrásmészkő gátjai.
Kialakulásuk egy hosszú, máig is tartó folyamat eredménye.

A Sziklaforrás a hegység egyik legnagyobb vízhozamú, a patakot tápláló karsztforrása. Jéghideg, tiszta vize a kirándulók jó szomjoltója.

A gyalogtúrát szinte végigkísérik a pisztrángos tavak s a köztük lévő pisztrángtelepek, ahol a szivárványos és sebes pisztrángokat tenyésztik.

A Kárpátok Őre

A honfoglalás időszakában Árpád fejedelem egy éber katonai védelmi rendszert hozott létre.
Éjjel-nappal strázsáló őrökkel zárta le a Kárpátok hágóit.
Az akkori sorsfordító időkben ezzel is védte a Kárpát-medencei magyarságot.
Amíg ez a védelmi rendszer működött, őseinket nem tudták megtámadni.
Köszönhetően a Kárpátok Őreinek.

Az ő emléküket megörökítendő avatták fel első ízben 1915-ben Kolozsváron Szeszák Ferenc - Kárpátok Őre emlékművét, melyet számos nemzeti hagyományainkat megörökítő relikviánkkal együtt 1918-ban elpusztítottak.

A magyar kisebbség a romániai rendszerváltás után Tőkés László Püspökkel az élen újra fel szerette volna állítani Kolozsváron ezt az emlékművet. Ám ez politikai okokból nem sikerült. Így került Horváth Béres János szobrász és Tóth Vásárhelyi József építész alkotása a Szalajka-völgybe, melyet 2002. november 17-én avattak föl.

Lipicai ménes

Az első lipicai ménest 1580-ban Lipizzán alapították a Habsburg uralkodóház számára, hogy itt a legjobb lovakat tenyésszék, melyek a császári udvar számára lesznek elővezetve.

A barokk kor ízlésvilága szerint kitenyésztett lófajtát 1806 óta tenyésztik Magyarországon.
A lipicai ménesnek 1952 óta Szilvásvárad és Csipkéskút.
E hegyi lófajta fejlődéséhez jelentősen járul hozzá a Bükk-fennsík köves hegyvidéki talaja. Jelenleg Szilvásváradon 80 anyakanca és a fedezőmének biztosítják e páratlanul értékes fajta továbbfejlődését.

A jelenlegi lóállomány 250 körül alakul. A csikók három éves korukig a Bükk-fennsík kiemelten védett helyén nevelkednek. Így válnak erős, jó tűrőképességű lovakká.
A szilvási lipicai ló, főként fogatos használatra alkalmas fajta. A fogatsportban elért hazai és nemzetközi sikerei is ezt bizonyítják.

A faluban a lovas tanyán, és a legszebb apaállatok Palavichini őrgróf parádés istállójában tekinthetők meg.

Református Kerektemplom

Klasszicista építészeti műemlék
1832-ben veszélyessége miatt lebontották a falu omladozó régi templomát. A református egyház, a község akkori földesurához, gróf Keglevich Miklóshoz írt kérelmet s kért segítséget az új templom felépítéséhez.

A gróf segítségével és rendeletére, 1837-ben kezdték meg elodeink az új templom építését, mely 40.000 ezüst forint költséggel 1840. augusztus 23-ra épült fel. A négyoszlopos klasszicista templom feltételezett építőmestere Pavolni Ferenc volt. A padokat a bánfalvi erdőből hozatott 33 tölgyfa gerendából egy helyi asztalos készítette.

A templom érdekessége
Gróf Keglevich Miklós katolikus vallású volt, s a szájhagyomány szerint az épületet eredetileg katolikus templomnak szánta, de az egri érsekkel való nézeteltérése miatt a gróf az épülő templomot a református egyháznak adta. Ami viszont tény, az építéshez nyújtott segítségét egy kikötéshez kötötte. A templom homlokzatára a következő szövegnek kellett felkerülnie: Szégyenüljenek meg a faragott képeknek minden szolgái. A felírat vasbetűi a Szalajka-völgyi vashámorban készültek.

Kastély és kertje

 A néhai grófi birtok emlékét a fennmaradt épületek, a kastélyhoz vezető gesztenyesorok s a park öreg fái őrzik. A grófi kastély az 1860-as években épült a már meglévő vadászkastély mellé. Tervezője feltehetően Ybl Miklós volt. Később Erdődi Miklós neobarokk stílusban építtette át.

A kastély alatti parkban olyan faritkaságokat találhatunk, mint a szomorú bükk és a mocsári fenyő. Az itt lévő kis tó a patak felduzzasztásával jött létre, s a zsilipen átömlő víz hajtotta az alatta 100 méterre húzódó vízimalom kerekét.

Olasz-kapui Tanösvény

 Az Olasz-kapui Tanösvény (Olasz kapu - Fekete-sár-rét - Tar-kő - Őserdő - Káposztáskert-lápa - Olasz-kapu) geológiai, felszínalaktani, botanikai, zoológiai és kultúrtörténeti ismereteket egyaránt nyújt.

Megismerkedhetünk az antropogén eredetű hegyi rétek (Fekete-sár-rét, Zsidó-rét) gazdag karsztforma-kincsével (karrmezők, karsztvápák, töbörcsoportok), a fennsíkperemi bércek karros felszíneivel, gazdag élővilágot rejtő sziklagyepjeivel (Tar-kő), az Őserdő 24 hektár területű montán bükkösével (amelyet 1942-ben nyilvánították védetté), a Nagy-fennsík nyugati felének leghosszabb töbörsoros völgyével (Káposztáskert-lápa) és az ország legmagasabban elhelyezkedő barlangjával: a hegység legidősebb forrásbarlang-nemzedékéhez tartozó Kőrös-barlanggal.

Millenniumi Tanösvény

 A Szilvásvárad szélén lévő BNP információs háztól a Kalapat-tetőn lévő kilátóhoz vezető tanösvény 20 ismertető tábláján igen sok információ olvasható.

10 tábla a Bükk természeti értékeit és a természetvédelmi tevékenységet mutatja be (ezeket a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság helyezte ki).
Megismerkedhetünk a hegység földtanával (itt ki van állítva 13 különböző típusú kőzet a hegységből), a bükki karszttal, a hegység növényvilágával, rovarvilágával, ragadozó emlőseivel, madárvilágával, a nemzeti parkban folyó madárvédelemmel.
10 tábla magas szintű erdészeti ismereteket nyújt (ezeket az Egererdő Rt. helyezte ki) pl. a tartamos erdőgazdálkodásról, a beerdősülésről, a fahasználatról, a fafeldolgozásról (rönkköböző táblázattal, hengertérfogat-számítással), vadászatról, vadgazdálkodásról, az erdő és a talaj kapcsolatáról stb. Az útvonalon több fedett pihenőhely, a végállomáson szép kilátást nyújtó kilátó található.


 

 

 
Napok/Calendar
2017. Augusztus
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Programok/Programmes
 
Idő/Time
 
Kirándulások
 
Éttermek/Restaurants
 
Linkek/Links
 

Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!    *****    "Céljuk fellelni az Egyesülés Pengéjének darabjait, és újra felemelni a Lidérckirályt."    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.